Szereplők


Violet
Halhatatlan. Methos lánya. Folyton szétszórt és a rendetlenség számára teljesen természetes. Cinikus és érzéketlen természetű, amit az apjától örökölt. Viszont a férfival ellentétben keresi a harcot, az ellenfeleket. Bárkit képes szemrebbenés nélkül megölni és nem igazán szokott bűntudatot érezni ezzel kapcsolatban. Klaus és Elijah is felkeltik majd az érdeklődését. Mindkettő más miatt és nem tudja, majd, hogy ezzel a helyzettel mihez is kezdjen, de tudja, hogy meg kell oldania. Mindenkinél jobbam megérti az apját, leginkább a közöttük lévő különleges kapocsnak hála.


Klaus Mikaelsson
Az ősi vámpírok egyike, valamint vérfarkas. Nincs elragadtatva attól, ami mostanában körülötte történt. Főleg, hogy Silas minden bizonnyal követte Mystic Fallsba a vert seregként hazatérő kis csapatott. A bajok halmozódásaként Katherine szerezte meg a gyógyírt. Ezért, hogy ezt a helyzetet helyre állítsa egy régi barátjához fordul és rábeszéli arra, hogy hallgassa meg őt, valamint, hogy utána segítsen neki megölni vagy legalább megállítani az állítólagosan megállíthatatlan Silas-t. Ez idő alatt közelebb kerül barátja lányhoz is.

Elijah Mikaelsson
Az ősi vámpírok egyik. Testvéréhez hasonlóan szintén a Silas probléma megoldásán dolgozik. Mivel nem szeretné még több testvérét elveszíteni. A számára ismeretlen Violet-hez fordul egy régi tekercs lefordításának ügyében. Annak különös passzív, agresszív viselkedése ellenére vonzódni kezd a lányhoz. Később visszatér Mystic Fallsba és kissé zavartan tapasztalja, hogy Klaus hozzá hasonlóan közeledik Violet-hez. 

Methos
Halhatatlan, a legöregebb. Violet apja. Klaus hozzá fordul segítségért. Amivel kapcsolatban úgy dönt, hogy meghallgatni nem árt, ha meghallgatja. Magával viszi lányát is egy kis kikapcsolódás érdekében. Nem is tudva, hogy ezzel milyen lavinát is indít el, melynek nem lesz megállása. A cselekvés nem igazán az ő szakterülete, ugyanis abból jobb szereti kivonni magát. Viszont, ha a helyzet megköveteli, akkor kíméletlen és könyörtelenül végez azokkal, aki fenyegetést jelentenek rá vagy a lányára, akivel különleges kapocs köti össze.

Amanda
Halhatatlan. MacLeod időszakonként felbukkanó barátnője. Ez általában akkor történik, hogyha valaki a nyomában van és szüksége van a férfi segítségére. Egyébként profi tolvaj és Violet-nek is tanított ezzel kapcsolatban egy-két trükköt. Valamint ő szokta ellátni a lányt divattanácsokkal.

Duncan MacLeod
Halhatatlan. Violet pót-nagybácsikája. Methos-al és Violet-el ellentétben jobb szereti csak azokat megölni, akik megérdemlik. Methos helyet is próbálja visszafogni a néha aggasztóan hevesen tomboló Violet-et, aki viszont nem törődik ezzel. Emiatt gyakran támad nézeteltérés közte és a lány, valamint annak apja között.

Joe Dawson
Figyelő. Duncan és Methos legjobb barátja. Violet és barátai érdekében sok mindenre képes annak ellenére is, hogy tudja ő nem igazán tartozik az ő világukba. Mégis minden tőle telhetőt megtesz, amivel képes segíteni rajtuk.

Kol Mikaelsson
Az ősi vámpírok egyike. Elena és Jeremy Gilbert majdnem megölte őt, viszont Klaus még időben megmentette. Legalábbis azzal, hogy leszúrta őt a húguktól elvett fehértölgyfa hamujába mártott ezüst tőrrel. Azóta ismét Klaus villájában van a koporsójában, de csak idők kérdése, hogy valaki kihúzza belőle a tőrt és ezzel ismét életre keltse. 

Rebekah Mikaelsson
Az ősi vámpírok egyike. Retteg attól, hogy Kolnak igaza volt és Silas megfogja őket ölni, ezért mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megállítsa a férfit. Akkor is, ha ennek érdekében ki kell békülni Klausszal, akivel mostanában nincsen valami jó viszonyban.

Damon Salvatore
Vámpír. Az érzelemmentes Elena sok problémát jelent számára, viszont lassan rájön arra, hogy ennél lesz még nagyobb gondja is. Név szerint Silas, aki meg akarja szerezni a gyógyírt és ezzel rájuk szabadítani a Túlvilág összes eddig meghalt természetfeletti lényét. Ami számukra csak rosszul végződhet.


Elena Gilbert
Vámpír. Érzelmeit a Damon és közte lévő köteléknek hála kikapcsolta és nem igazán áll szándékában visszaállítani azokat. Vámpírként tombolja végig szinte egész Mystic Fallsot, és nem zavarja, hogy ennek mégis milyen következménye lesz rá és a körülte lévőkre nézve. Methos ad, majd neki egy kéretlen tanácsot, ami teljesen összezavarja majd őt.

Stefan Salvatore
Vámpír.    Bátyjával együtt segítene Elenának, aki nem is törődik velük. Ezért a két testvér együtt veti bele magát a Silas kérdés megoldásába, ami nem egyszerű és idővel csak tovább fog bonyolódni. Valamint a vámpír aggódik Caroline miatt is, mert feltűnik neki, hogy barátságuk megrendült és eltávolodtak egymástól.


Katherine Pierce/Katerina Petrova
Vámpír. Megszerezte a gyógyírt, és úgy véli, hogy ennek segítségével sikerül majd kiváltani a szabadságát Klausnál. Ennek elérése érdekében Elijah-hoz fordul, majd, de észre kell venni, hogy az ős túllépet rajta és bátyjával együtt mást tüntetnek ki a figyelmükkel. Mégis ötszáz év menekülés után tényleg szabad akar lenni, így kérdés nélkül átadja a gyógyírt egy olyan személynek, aki biztonságot ígér neki.

Jeremy Gilbert
Vadász. Katherine-nek köszönhetően meghalt, mert Silas az ő vérének a segítségével támadt fel. Elena teljesen összeroppant a halála miatt és Damon ezért kapcsoltatta ki a lánnyal az érzéseit.

Bonnie Bennett
Boszorkány. Silas teljesen a befolyása alá vonja, amin nem fog segíteni az sem, hogy Caroline tanácsának hála egyre elveszettebb lesz. Holott csak a körülötte lévőkön szeretne segíteni.

Tyler Lockwood
Hibrid. Fellázadt Klaus ellen és később megfenyegette az őst, aki megölte az édesanyját. Később viszont – más választása nem lévén - menekülésre kényszerül, azért amiket tett.

Caroline Forbes
Vámpír. Nem bírja elviselni azt, hogy Tyler elhagyta őt és mindent meg akar majd tenni annak érdekében, hogy visszakapja. És azt sem fogja érdekelni, hogy kit kell feláldoznia azért, hogy ez bekövetkezzen.

Silas
Mágikusan halhatatlan lény. A gyógyír segítségével akar tovább lépni, viszont előtte le akarja bontani a Túlvilág fátylát, mert nem szeretne oda kerülni. Meglepve tapasztalja, hogy Klaus milyen segítőket talált magának. Mivel Methos-al személyes elszámolni valója van.

Cassandra
Halhatatlan. Megátkozta Methos-t, azért, amit az régen vele tett. Később a férfi megölte őt, azonban Silas-nak hála ismét visszafog térni. Nem feledve mit is követett el az egykor szeretett férfi.

2 megjegyzés:

  1. Methos, Duncan,Joe útős kis bandát szabadítasz a mit sem sejtő MistycFallsra:)De én vagyok olyan merész hogy javasoljak még egy embert:)Azt hiszem Amandát is be kellene vonni:)Az ismertetőd alapján könnyen adódhat olyan helyzet amikor jól jöhet az a képessége hogy bármit bárhonnan el tud lopni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia <3
      Az már egyszer biztos :D Igen, Amanda is felfog tűnni és használni is fogja a maga technikáit ;)

      Törlés